Eddy szerint, ha valakit Madagaszkárt szeretné felfedezni először ezt a déli túrát javasolja februártól december végéig.
A Madagaszkáron tett utazásunk során garantáltan az lesz a benyomásunk, mintha nem csak térben, hanem időben is utaznánk.
1.nap Megérkezés Antananarivoba a fővárosba ( Tana )
Ivato repülőtér – Antananarivo
Az érkezés napja. Utasaink az ivatoi nemzetközi repülőtéren landolnak. Miután Magyarországról legalább 1 átszállással és minimum egy fél napon át utazik ide mindenki, ezért szükséges az esti pihenés, hogy felkészüljünk a nagy kalandra. Akinek még nincs vízuma, azt a reptéren gyorsan beszerezzük, majd a transzferrel irány a szálloda.
2.nap Antsirabe
Antananarivo – Ambatolampy – Antsirabe (170 km)
Első utunk Közép-Madagaszkár felföldi tájain visz át: gyönyörű, szépen művelt teraszos rizsföldjei, egyszerű, vöröskőből épült házai, kedves, közvetlen lakosai között.
Reggeli után délnek indulunk Ambatolampy-ban (70 km-re a fővárostól) meglátogatjuk a sziget leghíresebb edénykészítőit. Nemcsak térben, hanem időutazás is lesz ez egyben, hiszen Európában ma már nem találkozunk ilyen “kezdetleges”, de nagyon emberközeli és emberközpontú műhelyekkel.
Ezután az ország harmadik legnagyobb településére, az 1500 méter magasan fekvő Antsirabe városába érkezünk. A hely neve azt jelenti: „ahol só van” – a francia gyarmatosítók már a 19. században termálfürdőt létesítettek. Ez a söripar központja is…. így lehetőség lesz megkóstolni a híres „HTB” -t. Látni fogjuk azt is, hogy ebben a városban a szinte csak mezítláb hajtanak ma is riksát ( pousse–pousse )
3-4. nap Antsirabe–Ambositra–Ranomafana (210 km)
Reggeli után látogatást teszünk Antsirabeben ékszerkészítő műhelyekben, ahol fél-drága-, illetve drágaköveket (zafír, rubin) dolgoznak meg, majd egy zebu szarvműves műhelyben megnézhetjük, hogy hogyan készülnek a zebu szarvából különböző használati tárgyak és kis szuvenirok. Mielőtt elindulnánk a mai hosszú utunkra, megállunk még a Benyovszky Móricról elnevezett utcában.
Antsirabéból déli irányba haladunk, lépcsős kialakítású rizsföldek mellett. Ambrosita városa a madagaszkári fafaragás központja és a zafimaniri törzs lakhelye. Fafaragó művészetük annyira különleges, hogy még az UNESCO Kulturális Világörökség listáján szerepel. Egy helyi étteremben fogjuk elfogyasztani az ebédünket, majd indulunk tovább Ranomafanába. (130 km)
Ranomafana egy kicsi város, amely a Namorona-völgyben található, sűrű esőerdőkkel borított hegyekkel, ami nagyon lenyűgöző. A vízfolyások és a vízesések emlékeztetnek bennünket, hogy az esőerdőkbe lépünk be, ahol egész évben eshet az eső. Ma a Nemzeti Parkja vonzza a legtöbb látogatót.
5.nap Ranomafa Nemzeti park
Ranomafana Nemzeti Parkban (UNESCO) – Ambalavao
Reggel indulunk a 41.600 hektárnyi területen elterülő Ranomafana Nemzeti Park bebarangolására. Ez az ország harmadik legnagyobb természetvédelmi területe, amely rengeteg csak itt előforduló állatnak és növénynek ad otthont. 2007-ben az UNESCO világörökség részévé nyilvánították. Ma találkozunk először makikkal – a park területén 12 fajtájuk él.
Ezen a túrán javasoljuk a bakancsot, igaz az összes útvonal könnyen megközelíthető, de folyamatosan nedvesek és mivel Ranomafana egy völgyben fekszik, rengeteg lépcső van, amire fel kell mászni.
A Ranomafana különösen a hüllők szerelmeseinek: számos csodálatos és ritka kaméleonfaj található itt, de a 118 nyilvántartott madárfajból is látni fogunk több példányt. Az állatok nagy részét egyéni utazással nem fedeznénk fel, hiszen többen rejtőzködő életmódot folytatnak, így csak a helyismerettel rendelkezők tudják, hogy milyen környezetben kell jól kinyitni a szemünket.
6. nap: Ambalavao-Ranohira (250 km)
Reggel útnak indulunk, hogy felfedezzük Ambalavaot, az ország egyik legszebb városát. A hegyvidék, szőlőültetvények, hangulatos, szépen festett épületei meredek cseréptetővel és faragott fa erkéllyel nyűgöznek le minket. De Ambalavao nemcsak a selyemtermelésről ismert, hanem az arab kereskedőktől származó kézműves “papírgyárról” is. A papiruszhoz hasonlóan ezt a papírt virágokkal és levelekkel impregnálják, majd albumokhoz, lámpaernyőkhöz vagy egyszerűen falfestményhez is használják. A látogatók megnézhetik, hogy a nők miként készítik kézzel papírt az Avoha-fa kéregéből.
Miután továbbindulunk meglátogatjuk az Ambalavaótól 85 km-re található Anja-parkot is, ahol kb. 80 gyűrűsfarkú maki él.
A park továbbá számos madárfajnak, rovarfajnak, endemikus növénynek, kaméleonfajnak ad otthont.
A sziklás táj elsősorban gránitból áll, és a „három nővér” (telo mirahavavy) lábánál fekszik egy majdnem 500 m magas sziklaképződmény. A sok szurdokot és barlangot a Betsileo nép már évszázadok óta menedékként használta. A parkban lévő gyűrűs farkú lemurok megszokták az embereket és nagyon közel állnak a látogatókhoz, ami a területet kis vonzerővé tette az utazók számára
Utunkat folytatva a táj délután ismét szavannássá válik, a horizonton hatalmas zebucsordák tűnnek fel, megérkezünk a bara nép földjére.
Útközben belelátunk a kis falvak életébe, betekintve ezzel a különböző madagaszkári törzsek jellemzőibe, ugyanis ma három népcsoport területén haladunk át. A tájkép is hatalmasat változatozik: a teraszos rizsföldek átadják helyüket a hatalmas szürke sziklák tövében megbúvó kicsiny, rejtélyes falvaknak, majd a füves-fás szavannáknak és végül Isalo ezer-formájú homokkő szikláinak.
Mielőtt elfoglalnánk a szállásunkat, meglátogatjuk az Isalo múzeumot.
7. nap: „Madagaszkári Colorado táj”
Isalo Nemzeti Park
Egész napos túrát teszünk az 1962-ben alapított, 81.450 hektáros természetes szikla-hegységben, amely valódi vad-nyugati hangulatot idéz elő.
A tájat hatalmas homokkő sziklák uralják, és kanyonok, a sziklák tetején vezető szűk, de lélegzetállító panorámát nyújtó ösvények, hegyi források, egyedülálló növényzet, és természetesen a Madagaszkáron elmaradhatatlan, nyüzsgő állatvilág teszik felejthetetlenné tartózkodásunkat a váltakozva az elhagyatott tájak, buja erdők és a zöldellő kanyonok között.
Esti programunk már az Isalo Nemzeti Park területén lesz: az „ Isalo ablaka ” elnevezésű hatalmas sziklaképződményről nézzük meg a naplementét.
Varázslatos élményben lesz részünk, ahogyan a sziklás táj színei átváltoznak az esti fényben; gyönyörű fotókat készíthetünk
8. nap Utazás a Nap Városába
Ranohira-Toliara (250 km)
Megreggelizünk, majd elhagyjuk Isalo sziklás tájait, amelyek átadják helyüket a hatalmas füves, napsütötte szavannáknak: már az igazi dél területén járunk, a mahafaly és antanosy törzsek területén. Az út mentén megcsodálhatjuk a gyönyörű, hatalmas és gazdagon díszített síremlékeket: e törzsek ugyanis halottaiknak szebb házakat építenek, mint saját maguknak, az élőknek…
Átutazunk Ilakaka-n, a Zafírvároson, és lassan megpillantjuk az első majomkenyérfákat is, ahogy megérkezünk az Indiai óceán partjaihoz, Toliara városába, melyet a helyiek úgy is neveznek: “a Nap városa”, vagy: “a város, mely sosem alszik”. Az ország harmadik legnagyobb kikötővárosa.
Toliarából ebéd után továbbutazunk a 25 km-re található Ifatyba, Madagaszkár egyik legszebb tengerpartjára.
9-10. nap: Üdülés Ifaty Beachen
tengerparti pihenés vagy válogatás a fakultatív programok közül
Ez a két nap a tengerparti üdülésé. Több mint ezer kilométer utazás után megpihenünk a mozambiki csatorna kedvelt üdülőpartján. Ifaty közelében gyönyörű korallzátonyok találhatók, így lehetőség van búvárkodásra és szabad merülésre is.
Fakultatív programlehetőségek:
11. nap Visszatérés Antananarivóba
Délelőtt strandolás vagy egyéb szabadprogram, délután visszaút Antananarivóba az Air Madagascar belföldi, menetrend szerinti repülőjáratával.
12. nap Indrik nyomában
Antananarivo–Andasibe Nemzeti Park (150 km)
A fővárostól 72 km-re található “Peyrieras” magánparkot látogatjuk meg, ugyanitt ebédelünk.
Ebéd után tovább indulunk az Andasibe Nemzeti Parkba, amely kiváló hely arra, hogy megfigyeljük az indriket, a sziget legnagyobb testű makifajtáját.
13. nap Andasibe Nemzeti Park
Reggeli után a rezervátum Analamazaotra Speciális Indriejinek nevezett erdejébe kirándulunk, amely korábban a fafeldolgozás központja volt. A Vakôna Forest Lodge magánparkban lemurokkal játszhatunk és barátkozhatunk.
Visszautazás Antananarivóba.
14. nap Városnézés Antananarivóban, hazautazás
Városnézés Antananarivóban, mely során felkeressük a XVII. században épült Ambohimanga palotát, a mellette található kilátóhelyet és a Benyovszky utcát is.
Ellátogatunk néhány művészeti termékeket áruló boltba, ahol kedvünkre alkudozhatunk, vásárolhatunk és megismerkedhetünk a madagaszkári iparművészettel. Itt növényi rostból készített táskák, kalapok és játéktárgyak, selyemsálak és zebuszarvból faragott ékszerek ezrei közül választhatunk, illetve eredeti madagaszkári vaníliát és fűszereket vásárolhatunk.
A program végén a transzfer mindenkit a repülőtérre szállít, hogy hazatérve elmesélhesse élményeit barátainak.
If you got interested in the program, please contact Eddy.
Antsahdy Tours / Eddy Raharolahy
Phone: +261 34 29 490 37 / +261 33 11 746 34
Email: eddy.raharo@moov.mg / madagaszkarutazas@gmail.com
You can also find us on Facebook and send a messenger message.