Ezeket az utakat Eddy elsősorban azoknak a Madagaszkárra visszatérőknek ajánlja, akik már jártak a déli túrán vagy valamelyik szigeten, és annyira beleszerettek az országba, hogy újra és újra felfedeznék. A nyugati túrát júniustól novermber közepéig javasoljuk, legalább 10 napos itt tartózkodással.

A nyugati túrán résztvevők megismerhetik a Kirindy Rezervátumot, megnézhetik a naplementét a Baobab Avenue-nál ( ez a legtöbbet fényképezett táj Madagaszkáron), találkozhatnak a foszával az egyetlen ragadozóval a szigeten, és ha szerencséjük van láthatják a mikrocebust a legkisebb éjszakai lemurt is.

Az alábbiakban Eddytől két javasolt programot kaptunk, amit érdemes megfontolni:

  1. TSIRIBIHINA FOLYÓN LEERESZKEDÉS, 13 NAPOS NYUGATI TÚRA : TSINGY NEMZETI PARK, KIRINDY REZERVÁTUM, MORONDAVA TENGERPART
  2. TSIRIBIHINA FOLYÓN LEERESZKEDÉS, KIRINDY REZERVÁTUM MORONDAVA TENGERPART, ANDASIBE NEMZETI PARK
A Tsiribihina folyó leerészkedését jellemzően áprilistól november közepéig lehet megtenni.

TSIRIBIHINA FOLYÓN LEERESZKEDÉS, 13 NAPOS NYUGATI TÚRA : TSINGY NEMZETI PARK, KIRINDY REZERVÁTUM, MORONDAVA TENGERPART

A program áttekintése

  • 1. nap: érkezés Antananarivo-ba
  • 2. nap: Antananarivo – Antsirabe (170 km) 
  • 3. nap: Antsirabe–Miandrivazo
  • 4. nap: Miandrivazo-Masiakampy (30 km) – Nosy Ampela (Kemping)
  • 5. nap: Nosy Ampela-Tsaraotana (Kemping)
  • 6. nap: Tsaraotana – Belo  – Bekopaka (100 km)
  • 7. nap : Bekopaka – Nagy/Kis Tsingy Nemzeti Park (18 km)
  • 8. nap : Bekopaka – Belo – Kirindy Rezervátum (145 km)
  • 9. nap : Kirindy -Morondava (65 km)
  • 10. nap : Morondava
  • 11. nap : Morondava-Miandrivazo- Antsirabe (510 km)
  • 12. nap : Antsirabe-Antananarivo (170 km)
  • 13. nap : Antananarivo – hazautazas

1. nap: Érkezés Antananarivo 

Nem csoda, hogy Madagaszkárt a nyolcadik kontinensként emlegetik, a tájak, kultúrák, az állat- és növényvilág változatossága lenyűgöző a szigeten. Baobab–erdők, endemikus állat- és növényfajok, változatos gasztronómia zebuhúsból készült ételkülönlegességekkel, hagyományőrző kultúra! Utazás, érkezés az ivatoi nemzetközi repülőtérre. A vízum beszerzése, transzfer a szállodába.

2. nap : Antananarivo – Antsirabe (170 km)

Reggeli után délnek indulunk az Antananarivótól 170 km-re fekvő, gyönyörű Antsirabéba, az ország harmadik legnagyobb városába. Hegycsúcsok, felföldek, a zöld legkülönbözőbb árnyalataiban pompázó rizsföldek és tradicionális házacskák teszik festőivé a tájat, amely mellett elhaladunk. Érkezés Antsirabéba 12:30 körül. Az 1856-ban norvég telepesek által alapított város ma a sziget söriparának központja. Az út során, Ambatolampynál (70 km-re a fővárostól) meglátogatjuk a sziget leghíresebb edénykészítőit.

 

 Ebéd után Tritriva kráter tó látogatás. ( 18 km Antsirabé-től)

3. nap : Antsirabe (170 km) – Miandrivazo (220 km) 

Indulunk Miandrivazo-ba, gyönyörű és érintetlen tájakon keresztül. Az utunk Közép-Madagaszkár felföldi tájain visz át, ahol megcsodálhatjuk azt a panorámát, amely az UNESCO Világörökségi Várományos Helyszínek listáján található : a Betafo-i rizsföldek tájképét. 

4. nap : Miandrivazo –Masiakampy (rakpart) (30 km ) – Nosy Ampela 

Reggeli után kb. 8.30-kor indulunk a szállodából, a Masiakampy mólóhoz visz minket autónk, és itt közlekedési eszközt váltunk! 

Tsiribihina Folyón Leerészkedés 

Teljes ellátással, három napos hajóutazást teszünk (125 km) a Tsiribihina folyón, hogy testközelből ismerkedhessünk a csodálatos természettel, tájakkal és élővilággal – többek között lusta makikkal, krokodilokkal és kaméleonokkal. Ebédre a hajó séfje készít nekünk finomságokat, ebédelni mindig a hajó fedélzetén fogunk. 

A kora délutáni órákban érkezünk a folyó szurdokban fekvő torkolatához, itt találkozunk először a lemurokkal. Letáborozunk a folyópart és az erdőség közötti széles homokfövenyen, mely fürdésre, napozásra is kiváló. 

Vacsora és éjszakázás a táborban, kényelmes sátorban. 

(A sátrazás részletei: a sátrakat a személyzet állítja fel és bontja le. A kempingben kényelmes sátrak, kb. 8 cm vastag matracok, ágynemű biztosítva lesz. Világítás: zseblámpákkal és a tűz fénye. ( Mobil zuhanyzó és WC ) 

5. nap : Tsiribihina Folyón Leerészkedés: Nosy Ampela – Tsaraotana 

Reggelinket a folyóparton költjük el, majd délelőtt 9 óra tájban indulunk továbba hajóval. Nemsokára a hajó egy varázslatosan szép vízesésnél áll meg. 30 perces sétával egy gyönyörű természetes belső tavat tekinthetünk meg. Majd továbbindulunk a folyón, ebédelni ismét a hajón fogunk. Itt a folyó magasra nyúló sziklák között kanyarog, majd délután 4 óra körül megérkezünk Berevo faluba, ahol ismét a széles homokfövenyen fogunk táborozni. Este a környező falvak lakosaival közös program (éneklés, tánc)! 

6. nap : Tsaraotana – Belo rakpart – Bekopaka (100 km, kb 4 orás út)

Dél körül véget ért a folyó lejárasnak, felszállunk a terepjáróra Bekopaka fele (100 km, 4 orás), 4 orás, mert útunk homokos és lateritos ( vörösföld és homok keverve). A nap vegén megérkezünk a meseszerű hegycsoport « Tsingy de Bemaraha. » -ra mieloőtt átkelnénk komppal (5 perces) a Manambolo folyón.

7. nap : Bekopaka – « Nagy Tsingy » vagy « Kis Tsingy » Nemzeti Park látogatás (18 km)

!!!!! A túra választása az utasok fizikai képességétől fűgg.

 

  • Nagy Tsingy Nemzeti Parkot látogatás ( 1 órás út) kb 5-6  óráig tart, ártól függ milyen tempóval csináljunk…. barlang látogatás, a függőhíd és végül a Nagy Tsingy ….piknik ebéd a parkban, vagy 
  • A Kis Tsingy a Manambolo folyónál van kb. 2 órás a látogatás.

8. nap : Bekopaka – Belo – Kirindy Rezervátum (115 km)

A mai napon korán reggelizünk a napfelkelte fényeinél, és indulunk hajóval tovább a folyón. Az első baobab-fákat itt pillantjuk meg!

Csodáljuk meg ezeket a különleges fa fajtákat, melyet a helyiek legendája szerint : Isten a büszkesége miatt változtatott ilyen formájúra: kivette őket a földből és megfordította, hogy a gyökere ágaskodjon fölfelé.

Megérkezünk Tsimafana helységbe kb. 11:00 órára. Még megebédelünk a hajón, majd innen Morondava-ból érkező 4×4 terepjárókkal megyünk tovább Kirindy-ig.

Éjszakai állat megfigyelő túra a Kirindy Rezervátumban, törpemaki, kaméleon,..stb.. felfedezés. 

9. nap: Kirindy – Morondava (65 Km) 

Reggeli után Kirindy erdőt látogatjunk meg, sifakákat és a vörös fejű lemurokat fogunk látni. Ha szerencsénk lesz, a fosszák is bemerészkednek néha a faluba, főleg a konyha környékén ólálkodnak, így nyugodtan tudjuk fotózni a malgas „tigris”-t. 

Ebéd után : Morondava fele, utunk során megismerhetjük : a szentelt , szerelmes baobab fákat és a legfényképezett tájat a baobab fasorokat (Baobab Avenue), ahol megvárjuk a napnyugtát. 

10. nap : Morondava 

Csónakozás, majd a halász falu és Mangrove erdő látogatásra. Lazítás Morondava tengerparton, mert hosszú út vár ránk holnap !

 11. nap : Morondava – Antsirabe (510 km)

Korán reggel indulnánk Antsirabe-be. Egész nap úton leszünk.

12. nap : Antsirabe –  Antananarivo (170 km)

Látogatást teszünk ékszerkészítő műhelyekben, ahol fél-drága-, illetve drágakövekkel dolgoznak. A zebu szarvából Madagaszkáron rengeteg tárgy és szuvenír készül – a szarvműves – miniatűrkészítést- műhelyében megnézhetjük, hogyan dolgoznak ezzel az érdekes anyaggal. Antsirabéban elődünkről, Benyovszky Móricról még utcát is elneveztek, amelyet mi is meglátogatunk.

13.nap: Antananarivo, hazautazás 

Reggeli után városnézésre indulunk a dimbes-dombos Antananarivoban: megtekintjük a kulturális látnivalókat és felfedezzük a város színes, mindig nyüzsgő piacait. Bejárjuk az „alsó” és „felső” várost, valamint magyar vonatkozása is lesz a programunknak: megtekintjük a Benyovszky utcát is. 

Ellátogatunk néhány művészeti termékeket áruló legnagyobb boltba, ahol kedvünkre vásárolhatunk és megismerkedhetünk a madagaszkári iparművészettel. Itt növényi rostból készített táskák, kalapok és játéktárgyak, selyemsálak és zebuszarvból faragott ékszerek ezrei közül választhatunk, illetve eredeti madagaszkári vaníliát és fűszereket vásárolhatunk.  Menetrend szerint transzfer a reptére.

 

TSIRIBIHINA FOLYÓN LEERESZKEDÉS, KIRINDY REZERVÁTUM MORONDAVA TENGERPART – ANDASIBE NEMZETI PARK

Program áttekintése

  • 1. nap: Irány Madagaszkár ! érkezés.
  • 2. nap: Antananarivo – Antsirabe (170 km) festői tájakon át Antsirabéba.
  • 3. nap: Antsirabe–Miandrivazo
  • 4. nap: Miandrivazo-Masiakampy (30 km) – Nosy Ampela (Kemping)
  • 5. nap: Nosy Ampela-Tsaraotana (Kemping)
  • 6. nap: Tsaraotana-Tsimafana-Kirindy Rezervátum (45 km)
  • 7. nap: Kirindy-Morondava (65 km)
  • 8.nap: Morondava
  • 9. nap: Morondava-Miandrivazo- Antsirabe (510 km)
  • 10. nap: Antsirabe – Antananarivo (170 km)
  • 11. nap : Antananarivo-Andasibe (150 km)
  • 12. nap: Andasibe Nemzeti Park
  • 13. nap: Andasibe – Antananarivo
  • 14. nap: Antananarivo, majd hazautazás

1. nap: Érkezés Antananarivo 

Nem csoda, hogy Madagaszkárt a nyolcadik kontinensként emlegetik, a tájak, kultúrák, az állat- és növényvilág változatossága lenyűgöző a szigeten. Baobab–erdők, endemikus állat- és növényfajok, változatos gasztronómia zebuhúsból készült ételkülönlegességekkel, hagyományőrző kultúra! Utazás, érkezés az ivatoi nemzetközi repülőtérre. A vízum beszerzése, transzfer a szállodába. 

2. nap : Antananarivo – Antsirabe (170 km)

Reggeli után délnek indulunk az Antananarivótól 170 km-re fekvő, gyönyörű Antsirabéba, az ország harmadik legnagyobb városába. Hegycsúcsok, felföldek, a zöld legkülönbözőbb árnyalataiban pompázó rizsföldek és tradicionális házacskák teszik festőivé a tájat, amely mellett elhaladunk. Érkezés Antsirabéba 12:30 körül. Az 1856-ban norvég telepesek által alapított város ma a sziget söriparának központja. Az út során, Ambatolampynál (70 km-re a fővárostól) meglátogatjuk a sziget leghíresebb edénykészítőit. Ebéd után Tritriva kráter tó látogatás. ( 18 km Antsirabé-től)

3. nap : Antsirabe (170 km) – Miandrivazo (220 km) 

Indulunk Miandrivazo-ba, gyönyörű és érintetlen tájakon keresztül. Az utunk Közép-Madagaszkár felföldi tájain visz át, ahol megcsodálhatjuk azt a panorámát, amely az UNESCO Világörökségi Várományos Helyszínek listáján található : a Betafo-i rizsföldek tájképét. 

4. nap : Miandrivazo –Masiakampy (rakpart) (30 km ) – Nosy Ampela 

Reggeli után kb. 8.30-kor indulunk a szállodából, a Masiakampy mólóhoz visz minket autónk, és itt közlekedési eszközt váltunk! 

Tsiribihina Folyón Leerészkedés 

Teljes ellátással, három napos hajóutazást teszünk (125 km) a Tsiribihina folyón, hogy testközelből ismerkedhessünk a csodálatos természettel, tájakkal és élővilággal – többek között lusta makikkal, krokodilokkal és kaméleonokkal. Ebédre a hajó séfje készít nekünk finomságokat, ebédelni mindig a hajó fedélzetén fogunk. 

A kora délutáni órákban érkezünk a folyó szurdokban fekvő torkolatához, itt találkozunk először a lemúrokkal. Letáborozunk a folyópart és az erdőség közötti széles homokfövenyen, mely fürdésre, napozásra is kiváló. 

Vacsora és éjszakázás a táborban, kényelmes sátorban. 

(A sátrazás részletei: a sátrakat a személyzet állítja fel és bontja le. Kényelmes sátrak, kb. 8 cm vastag matracok, ágynemű biztosítva. Világítás: zseblámpákkal és a tűz fénye. ( Mobil zuhanyzó és WC ) 

5. nap : Tsiribihina Folyón Leerészkedés: Nosy Ampela – Tsaraotana

Reggelinket a folyóparton költjük el, majd délelőtt 9 óra tájban indulunk továbba hajóval. Nemsokára a hajó egy varázslatosan szép vízesésnél áll meg. 30 perces sétával egy gyönyörű természetes belső tavat tekinthetünk meg.

Majd továbbindulunk a folyón, ebédelni ismét a hajón fogunk. Itt a folyó magasra nyúló sziklák között kanyarog, majd délután 4 óra körül megérkezünk Berevo faluba, ahol ismét a széles homokfövenyen fogunk táborozni. Este a környező falvak lakosaival közös program (éneklés, tánc)! Vacsora és éjszakázás a táborban. 

6. nap : Tsaraotana – Tsimafana rakpart – Kirindy Rezervátum (35 km)

Megérkezünk Tsimafana helységbe kb. 11:00 órára. Még megebédelünk a hajón, majd innen Morondava-ból érkező 4×4 terepjárókkal megyünk tovább fél 2 körül Kirindy-ig, itt fogunk megszállni. 

Éjszakai állat megfigyelő túra a Kirindy Rézervátumban, törpemaki, kaméleon,..stb.. felfedezés.  Vacsora és szállás Kirindy lodge-ban az erdő közepén.

7. nap :  Kirindy – Morondava (65 Km) 

Reggeli után Kirindy erdőt látogatunk meg, sifakákat és a vörös fejű lemurokat fogunk látni. Ha szerencsénk lesz, a fossák is bemerészkednek néha a faluba, főleg a konyha környékén ólálkodnak, így nyugodtan tudjuk fotózni a malgas „tigris”-t. 

Ebéd után : Morondava fele, utunk során megismerhetjük : a szentelt , szerelmes baobab fákat és a legfényképezett taj baobab fasorokat (Baobab Avenue) Madagaszákron, ahol várjuk a napnyugtát. 

8. nap : Morondava 

Csonákozás a halász falu és Mangrove látogatásra. Lazitás Morondava tengerparton, mert hosszú út vár ránk holnap !

 9. nap : Morondava – Antsirabe (510 km)

Korán reggel indulnánk Antsirabe-be, mert egy nagyon hosszú út vár ránk.

10. nap : Antsirabe –  Antananarivo (170 km)

Látogatást teszünk ékszerkészítő műhelyekben, ahol fél-drága-, illetve drágakövekkel dolgoznak. A zebu szarvából Madagaszkáron rengeteg tárgy és szuvenír készül – a szarvműves – miniatűrkészítést- műhelyében megnézhetjük, hogyan dolgoznak ezzel az érdekes anyaggal. Antsirabéban elődünkről, Benyovszky Móricról még utcát is elneveztek, amelyet mi is meglátogatunk.

TÚRA BŐVITÉS ANDASIBE-RE

11. nap : Antananarivo – Andasibe (150 km)

Madagaszkár kelet felé utazunk,a fővárostól 72 km-re található “Peyrieras” magánparkot látogatjuk meg, tovább indulunk  az Andasibe Nemzeti Parkba, amely kiváló hely arra, hogy megfigyeljük az indriket, a sziget legnagyobb testű makifajtáját. 

Fakultativ program : az éjszakai dzsungeljárás, Ha az időjárás megengedi akkor zseblámpával felszerelkezve indulsz túravezetőddel, hogy meglesd a kaméleonokat, törpe Lemurt és más éjszakai állatokat.

12. nap: Andasibe Nemzeti Park

Reggeli után a nemzeti park Speciális Indriejinek nevezett erdejébe kirándulunk, amely korábban a fafeldolgozás központja volt. Az Analamazaotra rezervátum ad otthont Madagaszkár legnagyobb Indri nevű makijának, s amelynek sikolyát 3 km távolságról is lehet hallani.

 Ebéd után :A Vakôna Forest Lodge magánparkban lemúrokkal játszhatunk és barátkozhatunk. 

13. nap  : Andasibe – Antananarivo

Visszautazunk a fővárosba

14. nap : Antananarivo, majd hazautazás 

Reggeli után városnézésre indulunk a dimbes-dombos Antananarivoban: megtekintjük a kulturális látnivalókat és felfedezzük a város színes, mindig nyüzsgő piacait. Bejárjuk az „alsó” és „felső” várost, valamint magyar vonatkozása is lesz a programunknak: megtekintjük a Benyovszky utcát is. 

Ellátogatunk néhány művészeti termékeket áruló legnagyobb boltba, ahol kedvünkre vásárolhatunk és megismerkedhetünk a madagaszkári iparművészettel. Itt növényi rostból készített táskák, kalapok és játéktárgyak, selyemsálak és zebuszarvból faragott ékszerek ezrei közül választhatunk, illetve eredeti madagaszkári vaníliát és fűszereket vásárolhatunk. A program végén menetrend szerint transzfer a reptére.

Ha a program felkeltette az érdeklődésedet, kérlek vedd fel a kapcsolatot Eddyvel.  

Antsahdy Tours / Eddy Raharolahy

Tel: +261 34 29 490 37 / +261 33 11 746 34

E-mail: eddy.raharo@moov.mg  / madagaszkarutazas@gmail.com

Megtalálsz bennünket a Facebookon is, és küldhetsz messenger üzenetet is.