Nem vagyok fotós, nem ez a munkám. Szállítmányozó vagyok, nemzetközi fuvarokat intézek Európában. Amikor a kislányom megszületett, és túl sokat voltam otthon, ahogy más anyukáknak, nekem is kellett valami hobbi, ami kimozdít otthonról. Ez lett a fotózás. Nem a legolcsóbb hobbi, de egy olyan időtöltés, amivel nem csak magamnak tudok boldogságot okozni, hanem mások számára is.
Madagaszkáron 2019 októberében jártam – és azonnal beleszerettem ebbe a vidékbe. Nemcsak a táj fogott meg, hanem az is, ahogyan az emberek egymásnak segítenek. Eddyvel is így találkoztam – és pár nap után tudtam: nélküle aligha boldogultam volna és ismerhettem volna meg az országot. El is határoztam: valamivel én is meghálálom ezt. Ezért született meg ez a blog, hogy egyrészt bemutassa az országot, és másnak ne kelljen különféle angol oldalakat bújni heteken át az infókért – másrészt Eddy ígérte, hogy rendszeresen küld majd praktikus infókat, hogy ha valaki egyéni utat tervez az is boldoguljon – s végül és nem utolsó sorban valahol publikálni szerettem volna azt a sok képet, amit a barátaimnak már megmutattam.
Leginkább embereket és állatokat szeretek fotózni. Kedvenc képeimet a madagaszkári élővilágról itt találjátok, de egy barátság révén bepillantást nyerhettem a malagaszi mindennapokba is. A fotózás mellett van ugyanis egy másik hobbim, ez egy tradícionális jakut sport, a bothúzás. Ma már az IMWF, azaz a Nemzetközi Bothúzó Szövetség egyik elnökségi tagja is vagyok, ahol elsősorban a fotózással, a versenyek szervezésével és népszerűsítésével foglalkozom – de “örökbe fogadtam” a madagaszkári válogatottat, akiket ahol tudom segítem.
Madagaszkári utazásom során így velük is eltöltöttem pár napot, az itt található fotósorozat néhány pillanata is erről árulkodik.
